Folgen

  • Ha megtértem, miért fordul még mindig elő, hogy szorongok? Ha a házastársam nem hívő, mit tehetek az imán túl azért, hogy megtérjen? Hogyan viszonyuljunk keresztényként a meleg vagy transznemű emberekhez? A Biblia Elvitelre legújabb részében újra azokra a kérdésekre válaszolok, amelyeket ti küldtetek az elmúlt hetekben.

    01:52 Ha keresztényként befogadtam Jézust, és bűnbocsánatot kaptam, akkor miért fordulhatnak elő mégis szorongások?04:34 Egy ismerősöm abban hisz, hogy minden ember a mennybe kerül, bármilyen bűnt követett is el, illetve a nem keresztények is. Van erre esély a Biblia szerint?07:15 Hogyan kell keresztényként viszonyulni a meleg vagy a transznemű emberekhez? Létezik, hogy Isten teremt így embereket?09:41 Ha Isten mindig is létezett, akkor mit csinált a teremtés előtt? Illetve, ha ő teremtette a világot, nem teremthetett másikat is?12:35 Szerinted lehet tudatos döntés a hit, és nem kizárólag “érzelemből” fakadó dolog? Rendben van az, ha valakinek vannak kétségei, de ennek ellenére hinni akar?15:44 Felemás igában élek. Azon kívül, hogy imádkozom, hogyan tudom segíteni a férjemet az Úr felé?20:38 Nem tartod igazságtalanságnak az eredendő bűnt? Nem te ettél a tiltott gyümölcsből, hanem Éva, majd Ádám. Miért viselik ennek ártatlan gyerekek is a következményét?23:51 Lehet-e függetleníteni a dalt azoktól, akik írták. Játsszuk-e olyan gyülekezetek dalait, akikről problémás dolgok derültek ki?25:39 Mennyiket szoktál futni?27:04 Hogyan menedzseled a munkádat, szolgálatodat, családodat, vagyis az életedet?

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:

    https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Keresztények gyakran imádkoznak ébredésért. De mit is jelent ez pontosan, és hogyan történik? Egyértelműen Isten hozza el, vagy van bármi, amit tehetünk azért, hogy bekövetkezzen? Mit kezdjünk a történelem során előfordult ellentmondásos ébredési eseményekkel? És hogy találkozik az ébredés gondolata a társadalmi igazságosság témájával? A Biblia Elvitelre legújabb részében ezekre a kérdésekre keressük a választ Baji Petivel.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:

    https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Fehlende Folgen?

    Hier klicken, um den Feed zu aktualisieren.

  • Miért annyira a sikeres a Jézus életéről szóló új sorozat, a Chosen, vagyis magyar nevén a Kiválasztottak? Miért van az, hogy folyamatosan hallani megtérésekről, de még keresztények is arról számolnak be, hogy sokkal közelebb kerülnek Jézushoz miatta? A Biblia Elvitelre újabb részében Madarász Isti filmrendezővel beszélgetek a sorozatról.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:

    https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Előfordulhat, hogy egy újjászületett keresztény ember mentális zavarral küzd? Kényszeressé tehet-e maga a vallás? Milyen jelek utalnak arra, hogy már nem egyszerű lelkiismeretességről vagy érzékenységről, hanem kényszerességről van szó? És mit tehetünk, ha akár magunkon, akár egy hozzánk közelálló személyen felismerjük ezeket? A Biblia Elvitelre podcast vendége Gangel Adorján.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:

    https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Hogy lehet Isten jó, ha megengedi ezt a rengeteg szenvedést a világban? Isten vagy jó, de nem mindenható, vagy mindenható, de nem jó - merül fel sokszor az érvelés. És vajon milyen Isten az, akit csak a saját fia szenvedése tudott kiengesztelni? A Biblia Elvitelre podcast legújabb részében ezekről a kérdésekről beszélgetek visszatérő teológus vendégemmel, Baji Petivel.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:

    https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Hogyan tudhatom meg Isten akaratát? Mit tegyek, ha újra és újra ugyanabba a hibába esek, és az ima sem segít? Mennyire lehetek biztos az üdvösségemben, ha a Bibliában azt látom, hogy Jézus még olyan embereket is el fog küldeni, akik sok jót tettek a nevében? Ezeket a kérdéseket, és még sok másikat, tőletek kaptam az elmúlt időszakban. Ezért úgy döntöttem, hogy készítek egy olyan Biblia Elvitelre epizódot, amelyben kifejezetten a beérkezett kérdésekre válaszolok. 7 kérdés, 7 válasz.

    00:54 Hogyan tudhatom meg Isten akaratát?

    05:10 Mit tegyek, ha újra és újra ugyanabba a hibába esem, hiába imádkozok érte?

    09:08 Hogyan változtassam meg a bennem élő istenképet büntetőről szeretőre?

    13:32 Mennyire lehetünk biztosak az üdvösségünkben? Kik azok, akiket Jézus el fog küldeni, pedig arra hivatkoznak, hogy mennyi mindent tettek az ő nevében?

    18:47 Hogyan hirdessük az evangéliumot anélkül, hogy az emberek erőszakosnak éreznék?

    22:22 Szerinted fontos, hogy az istentiszteleten énekelt dalok szövege teljesen érthető legyen külsősök számára is?

    25:19 Ha imáinkban leginkább kérünk valamit, hogy tudunk visszaadni valamit Istennek?

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:

    https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Hogyan lehet megszabadulni különböző függőségekből? Mihez kezdhet valaki, aki úgy érzi, a sokadik esély ellenére sem képes maga mögött hagyni, ami fogva tartja? Mit tehet egy hozzátartozó, aki közvetlen közelről nézi egy szerette küzdelmét valamilyen függőséggel? Vendégem Németh Mihály lelkigondozó és addiktológiai tanácsadó.

    Misi weboldala: https://addiktologiai-tanacsadas.hu/

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben: https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Hogy írja a dalait egy keresztény rapper? Alkalmas-e a rap, mint stílus, Isten dicsőítésére? És van-e olyan téma, amit egy szókimondó rapper sem vállal be? A Biblia Elvitelre legújabb részében Tibes volt a vendégem, akinek a dalait nagyon sokan ismeritek és szeretitek. Többek között ezekről a kérdésekről kérdeztem, és így egy kicsit megismerhetitek a zene mögött az embert is.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:

    https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Mennyire értelmes dolog hinni abban, hogy Jézus valóban feltámadt? Van-e bármilyen történelmi bizonyíték amely alátámasztja ezt az eseményt? Nem lehet, hogy valaki átvert minket, akár a tanítványok, akár az egyház? Húsvét alkalmából ezekről a kérdésekről kérdeztem visszatérő teológus vendégemet, Baji Petit.

    A kereszténységben még a nem hívők is sok értéket látnak, de a helyzet az, hogy a hitünk kellős közepében egy olyan állítás áll, amely finoman szólva nehezen hihető, mégpedig, hogy Jézus Krisztus, miután keresztrefeszítéssel kivégezték, harmadnapon feltámadt. És éppen ez az a pont, ahol nagyon sokan legyintenek. Mert ugye az emberek nem szoktak feltámadni.

    Ugyanakkor a feltámadás nem egy mellékes tanítás, hiszen Pál apostol azt írja, hogy ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitünk, mi sem támadunk majd föl, és ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, akkor minden embernél nyomorultabbak vagyunk (1 Korinthus 15).

    Ezért éreztem úgy, hogy ez mindenképpen egy olyan téma, amely megérdemli, hogy végiggondoljuk a lehetséges bizonyítékokat, hogy megalapozottan alakíthassa ki mindenki a maga meggyőzdősét a feltámadásról. Remélem, hogy hasznos lesz számotokra, és azok számára is, akikkel megosztjátok ezt az epizódot.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:

    https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Te hogy birkózol meg azzal a nyomással, ami rád nehezedik az életben? Gondolkoztál már azon, hogy vajon Jézus életében is volt-e stressz, teljesítménykényszer, vagy bármi olyan dolog, ami a mi életünkben jelentkezik? Vajon ő hogy bírkózott meg ezekkel? A Biblia Elvitelre legújabb részében egy tanítást osztok meg veletek, amit a közelmúltban mondtam el Budapesten, a Naphegy Keresztény Gyülekezetben.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:

    https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Milyen hatással vannak a digitális eszközök és a közösségi média a mentális egészségünkre? Vajon mit tehetünk, ha érzékeljük magunkon a stressz és a szorongás tüneteit? És milyen tanácsai vannak a Bibliának a mentális egészségünk megőrzésére? Ezen a héten szeretnék megosztani veletek egy előadást, amit a közelmúltban tartottam a Jobb egy nap című konferencián ebben a témában. A teremben 14 és 30 év közötti fiatalok voltak, de azt hiszem, a jelenség a többi korosztályt is érinti. Fogadjátok szeretettel.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:

    https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Vajon a Biblia tényleg nőellenes és férfipárti? Milyen képet fest a Biblia valójában a nőkről? Mit tanulhatunk - férfiak és nők egyaránt - a Biblia női alakjaitól? A Biblia Elvitelre újabb részében Nyári Attila ezekről a kérdésekről beszélget vendégeivel, Bacskó Ildivel és Sárkány Andival.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:

    https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Mihez kezdhet egy keresztény, ha a házassága végérvényesen tönkrement? Hogyan tud valaki felállni és továbbmenni egy válás után? Hogy lehet megbirkózni a szégyennel és a kudarccal, amely egy ilyen töréssel jár? Ebben az epizódban a vendégem Hellinger Andris, akit sokan ismernek a színpadról vagy a dicsőítő videókból. Viszont most bepillantást enged a személyes történetének egy nehéz fejezetébe, és abba, hogy a kegyelmes, szerető Isten hogy volt végig mellette.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:

    https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Mire érdemes figyelni az ismerkedés, párválasztás során? Ha szeretnél egy jól működő, Isten szerinti házasságot, melyek azok a jelek, amelyeknél ki kellene, hogy gyulladjon a piros lámpa? Milyen gyakorlati szűrők segíthetnek megtalálni azt, akinek tényleg érdemes kimondanod majd az igent?

    A Biblia Elvitelre legújabb részében ezekről a kérdésekről beszélgetek Kissné Kovács Annamáriával, a keresztény lányokat érintő témákról szóló Bella Girl Magazin nevű YouTube csatorna tartalomkészítőjével.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!

    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:

    https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!

    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5

    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/

    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/

    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu

    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Vajon Isten rendeli ki a társunkat, vagy a mi döntésünk, hogy kivel kötjük össze az életünket? Ha egy keresztény párválasztás előtt áll, vajon az a dolga, hogy várjon Isten vezetésére, vagy jobb, ha nyitva tartja a szemét és aktívan ismerkedik? És ha vágyik társra, és mégis egyedül marad, akkor őt Isten egyedülállónak szánta, vagy netán elhibázta valahol? És mi a helyzet azokkal a házasságokkal, amelyek tönkremennek annak ellenére, hogy a házasfelek Isten vezetésének tartották a kapcsolatukat? A Biblia Elvitelre legfrissebb részében ismét Baji Petivel igyekszünk utánajárni, hogy mit mond ezekről a kérdésekről a Biblia.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!
    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben: ⁠Biblia Elvitelre Online Közösség | Facebook

    Kövesd a többi csatornámat is!
    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5
    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/
    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/
    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu
    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Honnan tudhatja egy párját kereső keresztény fiatal, hogy ki lesz az igazi? Mit mond a Biblia a párválasztás témaköréről? Egyáltalán, mennyi esélye van még a mai világban a hosszú távú, tényleg boldog házasságoknak?

    Február van, hamarosan megérezzük a levegőben a tavasz illatát, ilyenkor mindig előkerül a szerelem, a párválasztás, a párkapcsolatok témaköre, az üzleteket ellepte a valentin-napi tematika.

    Ugyanakkor a szolgálatom során azt tapasztaltam, hogy nagyon sok kérdés és küzdelem jellemzi életünknek ezt a területét. Aki egyedülálló, társra vágyik, aki házas, sokszor magányra vágyik, mert úgy érzi, mellényúlt.

    Ezért úgy döntöttem, hogy a Biblia Elvitelre februári adásait ebben a témakörben készítem. Mivel nagyon szeretem, amikor a kultúra párbeszédbe kerül az evangéliummal, ezen a héten a Tavaszi szél vizet áraszt c. népdal alapján osztok meg néhány gondolatot arról, hogy hogyan érdemes egyáltalán belekezdenünk a párválasztásról való gondolkozásba.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!
    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!
    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5
    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/
    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/
    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu
    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Hogy lehetne a Biblia Isten szava, ha emberek írták? És mi okunk van feltételezni, hogy az egyház az elmúlt két évezredben nem hamisította meg az eredeti szöveget? És egyáltalán, nem csak egy mesekönyv a Biblia, aminek így a 21. században már egy kicsit ciki túl nagy jelentőséget tulajdonítani?

    Ezek a kérdések újra és újra feljönnek a videóim alatt ezért úgy döntöttem, ez lesz az első téma, amit feldolgozok egy teológus barátommal, Baji Petivel. Ez egyben egy kísérletezés is egy új formátummal, amelynek a “Grillezzük a teológust!” nevet adtam. A lényege, hogy időnként fogok egy sokakat foglalkoztató témát, és igyekszem filter és finomítás nélkül feltenni neki a legnehezebb kérdéseket.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!
    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelre

    Kövesd a többi csatornámat is!
    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5
    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/
    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/
    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu
    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Hogyan válasszon pályát egy keresztény fiatal? Egyáltalán kell, hogy a hitünk hatással legyen arra, hogy milyen hivatást, munkát választunk, vagy jobb, ha a hit és a munka világa két különböző doboz marad? És ha valakinek ötlete sem nagyon van, hogy milyen pályát válasszon, vagy nem érzi magát igazán jónak semmiben?

    A legújabb Biblia Elvitelre epizódban Stumpf Kata a vendégem, a Konnekt Egyesület megálmodója és vezetője, amely az elmúlt években több ezer fiatalnak segített a pályaválasztásban. Viszont Kata nem csak a téma szakértője, hanem keresztény is, és igen színes pálya áll már most is mögötte, hiszen többszörös magyar válogatott és világbajnok szinkronúszó, több évet dolgozott az M2 Petőfi TV riportereként és szerkesztőjeként, jelenleg pedig trénerként is tevékenykedik az egyesület mellett. Kíváncsi voltam, hogy ő hogy élte meg Isten jelenlétét, vezetését a saját pályaválasztásaiban, és hogy mit tanácsolna azoknak, akik most állnak ez előtt.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!
    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelreKövesd a többi csatornámat is!
    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5
    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/
    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/
    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu
    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Miért van az, hogy miközben elvileg egyre fejlődik a világ, mégis egyre kevésbé érezzük azt, hogy azt az életet éljük, amire vágyunk? Miképp lehetséges, hogy miközben egyre több emberrel vesszük körbe magunkat egyre kevesebbet mondhatunk valóban a barátunknak? Ha ezek a kérdések már benned is felmerültek, akkor a Biblia Elvitelre Podcast legújabb epizódja neked szól.

    Ebben a részben Énok, Ábrahám és Mózes történetén keresztül fedezzük fel, hogy a kiteljesedett élet titka valójában az Istennel való barátságban rejlik, nem pedig a céljaink hajszolásában. Megvizsgáljuk, hogy ezek a bibliai karakterek hogyan éltek teljes életet Isten jelenlétében, és hogy ez hogyan alkalmazható a modern hétköznapi életünkben.

    A mai világban könnyű elveszni a célkitűzések és a jövő iránti aggodalmak között. Ez az epizód segít felismerni, hogyan találhatunk értelmet és elégedettséget az Istennel való kapcsolat ápolásában, miközben élvezzük a jelen pillanatait.

    🔹 Hallgasd meg a podcastot, és fedezd fel, hogyan építheted az Istennel való barátságodat.

    🔹 Oszd meg a kommentekben a gondolataidat és tapasztalataidat!

    🔹 Ha szeretnél több ilyen tartalmat, iratkozz fel a csatornánkra.

    Támogasd ezt a szolgálatot a Donablyn keresztül!
    https://www.donably.com/nyariattila

    Kapcsolódj be a beszélgetésbe a Biblia Elvitelre Online Közösségben:https://www.facebook.com/groups/bibliaelvitelreKövesd a többi csatornámat is!
    Hírlevél: http://eepurl.com/h_nwH5
    Facebook: https://www.facebook.com/attilanyari/
    Instagram: https://www.instagram.com/attilanyari/
    YouTube: https://www.youtube.com/@attilanyarihu
    TikTok: https://www.tiktok.com/@attilanyarihu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/bibliaelvitelre/message
  • Sokszor hangoztatom azt a mondatot, hogy Istennel több van az életben. Én nagyon hiszek ebben. Ezért az a célom, hogy ez az új podcast is gyakorlati segítséget adjon abban, hogy egyre inkább megéljétek az Istennel való kapcsolatot, barátságot, ahogy vele jártok a hétköznapok forgatagában.

    Remélem, hogy ahogy korábban sokan beépítettétek a kistarcsai Golgota gyülekezetben elhangzott bibliaóráimat a tartalomfogyasztási szokásaitokba, ezzel a podcasttel is így tesztek majd.

    Hetente, csütörtökönként jelentkezünk majd az újabb epizódokkal.